Amivel már találkoztam
Esetek
Alább olvasható esetek közül minden történet szereplője valós személy. A terápia kulcsa a bizalom és a titoktartás, ezért minden szereplő nevét és környezetének egyes elemeit úgy változtattam meg, hogy az semmiképpen se legyen beazonosítható. Ha mégis úgy gondolod, a Te történtedet írtam meg, az véletlen egyezés.
Emese, 46
Családban élő, két gyerekes szakmai karrierjét odaadóan ápoló anyuka. Önismeretben tapasztalt, nagyon képzett és munkahelyén megbecsült nő, aki nem találja a helyét, és nem érzi jól magát a bőrében, de nem látja, hogy mit tudna még magában mozgósítani, hol van az elakadása.
Hetente találkozunk, megrázó történetek ismerek meg róla. Erősen küzd tökéletességre törekvéssel, mindig kifogástalan a külalakja, látszik, hogy odafigyel az étkezésére- bár mintha mindig lenne valami apró probléma a súlyával, mert a teste nem tud hazudni, valamitől nem érzi jól magát a bőrében. A belső feszültséget eltakarja, hogy biztos lehetek benne, hogy úgy választja meg fülbevalóit, hogy az magassarkúján keresztül a táskájával is összhangban legyen.
Nem értem mi az, de egy nap érzem, hogy mégis valami visszatarthatatlan feszültség jelenik meg a testemben, amikor a harmóniáról hallom beszélni. Figyelem magam, hogy elbírja-e a rendszerünk, hogy kitegyem ezt a saját élményemet. Kockáztatok, és megteszem. Egy hosszú percre visszafolytja a lélegzetét, majd könnyek jelennek meg a szemében. Nem értem, hogy mi történik, de érzem, hogy valamilyen gát átszakadt, és a hullámok elérnek egy olyan területre, ami hosszú ideje el van számára zárva. "Válni szeretnék!" Ennyit mond. Szemünkben könnyek, egyszerre érzem a fájdalmat és az eufóriát, hogy valamit megengedett magának, amit korábban nem.
Viktor, 38
Viktorral tél végén találkozom. Egyedül álló, vidékről Budapestre költözött fiú, aki már a középiskolát kisvárosától távol, kollégiumban tölti. Kiváló eredménnyel végzi el informatikus szakot, hamar munkát kap egy speciális IT szakterületen. Azzal keres meg, hogy folyton fáj, és már már elviselhetetlenül a lapockája felett a háta és a nyaka. Úgy látom, hogy nincs rajta túlsúly, és kifejezetten igényes a teste tekintetében. Tisztázom, hogy minden orvosi vizsgálatot, ami ilyenkor szokásos elvégeztek. Volt vérvételen, ultrahangon, röntgenen, belgyógyásznál, ideggyógyásznál, reumatológusnál, és felsorolni is nehéz, hány vizsgálaton esett át. Minden lelete negatív, és az egyik orvosa javasolja, hogy kezdjen el terápiába járni.
Gondolkozom, mit szokott ilyenkor a gestalt tenni.
Úgy döntök, hogyha most a fájdalom van, akkor menjünk közel hozzá, legalább én is érzékeljem, milyen is a fájdalma.
Megkérem, hogy most is érzi-e a fájdalmat. Az igenlő válaszra engedélyt kérek, hogy közel mehetünk-e ehhez a fájdalomhoz. A kérésem meglepi, de belemegy a játékba. Kérem, hogy írja le, van-e színe a fájdalomnak, milyen a hőmérséklete, a textúrája. Kiderül, hogy olyan a fájdalom, mint a tölgyfa kérge, függőlegyen erezett, néhol, mint eső után a fakéreg sötét fekete, de inkább általában sötét barna színű. Hozzá lehetne érni, de kellemetlen lenne a tapintása.
Megosztom, hogy hat rám amit mond, hogy vele vagyok a beszámolójában.
Ahogyan megyünk közelebb a fájdalmához, úgy tudok meg egyre többet arról, hogyan nőtt fel, milyen volt elmenni hetente a vasárnap esti vonattal, és hamar önállóvá érni az idegen és hideg kollégiumi életben. A vonat utakat úgy megutálja, hogy ha lehet, minden áron elkerüli felnőttként. A hátfájása pont abban komoly akadály, hogy a tavasz érkezésével újra motorra tudjon ülni. Ekkor erős légzéssel támogatom magam, mert eszembe jut egy nagyon közeli barátom, aki majdnem meghalt nem rég egy motorbalesetben- de mivel ez történet nem része a kapcsolatunknak, ezért félre teszem, és figyelmemmel visszatérek Viktor történetéhez.
Mélyet sóhajt.
Ahogy beszélgetünk, figyelmét igyekszem a hát felső szakaszára visszaterelni. Visszatartja a levegőt, és látom, valami furcsa érzés suhan át az arcán. Rákérdezek, mi történt. Azt mondja, csökkent a fájdalma. Még mindig recés, de már nem annyira sötét a színe, hanem kivilágosodott a fa- szerű fájdalomnak.
Az ülés végére a fájdalma csökken. Megkérem, hogy a legközelebbi alkalomra figyelje meg, van-e olyan helyzet, amikor megfeledkezik a háti fájdalmáról. Vagy ha csökkent a fájdalom, akkor mi történik vele, azt hogyan csinálja.
Vagy ha éppen nagyon fáj, akkor azt milyen esemény előzte meg.
Megosztom, hogy meglepett, hogy a megismerés által csökkenthető a fájdalom..
